Mi történik, ha elfojtjuk az érzéseinket – amikor a test lesz a tükör

Sokan tanultuk meg gyerekként, hogy „ne sírj”, „ne legyél dühös”, „ne mutasd, ha fáj”. Ezek az üzenetek beépültek, és felnőttként is gyakran működnek bennünk. De az érzéseket nem lehet végleg elnémítani – ha nem adunk nekik hangot, a test fog helyettünk beszélni.

Hová tűnnek az eltüntetett érzések?

Az érzelmek nem pusztán „mentális állapotok”, hanem testi folyamatok is: izomfeszülés, légzés, pulzus, hőérzet – mind részei az érzésnek. Amikor elnyomjuk őket, ezek a testi energiák nem oldódnak fel, hanem megmaradnak a testben – feszültségként, görcsként, krónikus panaszokként.

A test mint érzelmi archívum

A test „emlékezik” – tárolja a meg nem élt érzéseket, a meg nem engedett reakciókat. Egy hirtelen sírás, feszültségoldás vagy mozdulat sokszor nem a jelenről szól, hanem valami régi történet oldódásáról. Amikor meghalljuk, amit a testünk közölni próbál, elkezdhetünk kapcsolódni ezekhez a régi rétegekhez.

Hogyan lehet újra kapcsolatba kerülni a testünkkel?

• Figyeld a tested jelzéseit: a feszülés, légzés, szorítás nem véletlen – minden érzés mögött van történet.
• Adj teret az érzéseknek: nem kell mindent „megoldani”, elég, ha engeded, hogy megjelenjen, ami van.
• Keress megtartó teret: egy biztonságos csoportban vagy terápiás közegben könnyebb meghallani és kifejezni, amit a tested mondani akar.

A testorientált önismereti folyamatok ebben segítenek: újra kapcsolatot teremteni a test, az érzés és a tudat között. Ez az integráció hozza el a valódi gyógyulást – nem csak a tünetek enyhülését.